„Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.”
(Szent-Györgyi Albert)
A 245 éves Lehel Vezér Gimnázium
2012. május 25-én tartottuk iskolánk születésnapi ünnepségét, mely egyben nyugdíjas-találkozó is volt. Ezen a napon adhattuk az érdeklődők kezébe Krónika 2012 című kiadványunkat.
Azok számára, akik nem lehettek ott rendezvényünkön vagy érdeklődnek az iskolánkban folyó tanórán kívüli tevékenységek iránt is, álljon itt néhány fotó, részlet Antics István igazgató úr beszédéből és egy nyugalmazott kolléganőnk írása mindarról, ami ezen a délutánon történt.
„Sokszor megkérdezték már tőlem, hogy miért szeretek ebben az intézményben dolgozni. Azt szoktam válaszolni, hogy a szellemisége miatt, amely áthatja az épület szegleteit, s amelyet önkéntelenül is átvesz az új kolléga az „öregektől”. Nem véletlen, hogy jó a kapcsolat ma is a különböző generációk között. Most is itt vannak azok a kollégák, akik képletesen szólva a gimnázium sárga tégláit összerakták, s átadták a stafétát, s akikhez mindig fordulhatunk tanácsért, akiknek nagyon sokat köszönhetünk.
De miben is rejlik ez a szellemiség? Mi volt és mi ma is célja munkánknak? Leegyszerűsítve: tisztességes világot szeretnénk, amelybe felkészült, kiegyensúlyozott fiatalokat akarunk bocsátani. Persze ez a mai világban első hallásra meghökkentőnek, talán túlzónak, esetleg nagyképűnek is tűnhet. Pedig így van. Hiszen tisztában van mindenki azzal, hogy mekkora a felelőssége. A szülői ház mellett az iskola hat legjobban ezekre a fiatalokra. A példát legfőképpen e két helyről kapják. Legalábbis mi ezt szeretnénk. Köszönöm egykori és jelenlegi kollégáimnak, munkatársaimnak, hogy ápolják ezt a szellemiséget.
Mai rendezvényünk másik célja, hogy átadjuk az LVG utolsó 5 évéről szóló Krónika 2012 című kiadványát. Ebben több régi leheles is nyilatkozik, visszaemlékszik. S megerősítik, hogy egy olyan iskolába jártak, amely azt sugallta, hogy az ember legyen törekvő az ismeretszerzésre, legyen nyitott a világra, s amely ösztönözte, hogy tehetségét - bármiben is nyilvánult meg - kibontakoztathassa. De eközben hatott a lelkére is. A tanár - diák viszonyt mindig is áthatotta a humánum.”
245 év
Mi minden fér 245 évbe. Siker, sikertelenség, öröm, bánat, jókedv, szomorúság, nevetés, sírás. Egy családon belül is mennyi emberi sors.
S mennyi emberi sors egy 245 évet megélt intézmény életében, így a 245 éve alapított jászsági gimnázium, ma Lehel Vezér Gimnázium, életében.
A 245. születésnapot 2012. május 25-én a Déryné Rendezvényház nagytermében szervezett ünnepség tette emlékezetessé. Az ünnepségre meghívást kaptak az iskola nyugdíjas pedagógusai is. Nagy örömmel láttam és üdvözöltem volt kollégáimat, akikkel igen mozgalmas és eredményes éveket dolgoztunk végig. S örömmel tapasztaltam azt is, hogy olyanok is eljöttek, akikkel már hosszú idő óta nem találkoztunk.
A több mint kétórás, ünnepi műsor egy pillanatában sem unatkoztunk. Forgó Katalin igazgatóhelyettes indította és vezette az ünnepséget szép hangú, érthető beszédű diáksegítőivel. Felkérésükre hangzottak el a háromgenerációs igazgatói emlékező beszédek. Balog János és Nagy András nyugalmazott igazgatók és Antics István jelenlegi igazgató a múlt és a jelen mellett a jövőről is szóltak.
Balog János igazgató úr mondatai leheles tanári pályám kezdetére emlékeztetettek. Szemléletes történeteiből - s azok szereplői közül - sokat ismertem, ismerek, s szinte visszatértem gondolatban abba az időbe.
Nagyon élveztem a gyerekek előadásait, Sas Daniék zongorajátékát, Báró Anna és Deme Andris fúvós hangszeres játékát, a táncos bemutatókat.
Ötletes volt korábbi iskolai ünnepi műsorok (március 15-i, október 23-i) vetítéses felidézése. Igen komoly, de szívesen végzett tevékenységre utalt néhány szereplőnek az előadásokról, a próbákról, azok embert formáló szerepéről mondott véleménye.
Az Örkény-egypercesek előadói egy nagyszínházba varázsolták a nézőt. Fekete-Szabó Anikó tanárnő és színjátszói fantasztikus munkát végeztek.
Mindig nagy élmény számomra férfi (fiú) kar előadása. A vegyes életkorú énekeseket az est során volt alkalmunk többször is látni, hallani. Előadásuk és Deméné Ilonka Gabriella tanárnő vezénylése magával ragadó, arra készteti a közönséget, hogy velük együtt lélegezzen, énekeljen. Az élvezettel, örömmel előadott dalok mosolyt csaltak a hallgatók arcára.
Az ünnepség a méltó megemlékezés, a tehetséges diákok bemutatása mellett nagyon jó kikapcsolódást is jelentett. A műsor alatt eltűnt a mindennapok egyhangúsága, maradt az öröm, a derű, a jóérzés.
Azt gondolom, minden ott lévő nevében írhatom: A megemlékező műsort követő, már hagyománnyá váló nyugdíjas-találkozó, a vendéglátás ismét melengette szívünket. A nagyon szép megjelenésű, s most már azt is mondhatom – hiszen elolvastam - igen tartalmas iskolai évkönyvet és a mellé kapott feliratos tollat becses ajándékként őrzöm, őrizzük. A fiatal kollégáktól érkező biohullámok a szeretet, a megbecsülés hullámai voltak, melyeket mindegyikünk hálásan gyűjtött össze.
Köszönjük, s további sikeres éveket kívánunk!
Csörgő Terézia
nyugdíjas biológa-kémia szakos tanár
