„Ha megkérdezték, mi leszek, azt válaszoltam: színész.”

A Felvidéken élő, háromgyerekes magyar színész, Gál Tamás 2015 Dosky (deszkák) Díjas színésze. A díjat Szlovákiában minden évben a legjobb belföldi színésznek adják. A díj történetében először kapta ezt magyar színész. Szeptemberben két leheles osztály (9.C és 9.B) láthatta tőle a Főnixben „Petőfi Sándor: A helység kalapácsa” című előadást. Várszegi Tibornak köszönhetően immár tizedszerre jött Berénybe játszani. Magával hozott egy hegedűművészt, Mester Lászlót is. Az előadás azért tetszett, mert a színész bevonta a közönséget, és rendkívül humorosan játszott.

Feltettünk nekik pár kérdést.

Mikor és miért döntött úgy, hogy színész lesz? A családja támogatta ebben?

Gál Tamás: Nagyon szerencsés vagyok, mert a családom támogatott ebben. A legtöbb szülő fél, hogy elzüllik a gyereke. De tulajdonképpen minden szakmában el lehet zülleni. Az alkoholista apukák, akik nem törődnek a családjukkal, nem csak színészek. Lehet ezt is becsületesen végezni. Nekem is három szép gyerekem van. Inkább rohanok haza hozzájuk minden előadás után, kihagyom a bulik 90%-át. 10%-ot még be lehet vállalni.

Már hatéves korom óta színész szerettem volna lenni. Ha megkérdezték, mi leszek, azt válaszoltam: színész.

Hogyan tudja összeegyeztetni a háromgyerekes apuka, férj és színészi létet?

Gál Tamás: Nagyon tudatosan törekszem arra, hogy meg tudjak felelni otthon is, mint apuka, és a színpadon is, mint színész. A hobbijaim olyanok, amiket együtt csinálok a gyerekeimmel. Ilyen például a lovaglás, futás, biciklizés. Így ki is kapcsolódom, és velük is vagyok.

Nehéz volt magyarként bekerülni a Szlovák Színművészeti Egyetemre?

Gál Tamás: Magyarként a magyar Színház – és Filmművészeti Egyetemre nem sikerült bejutnom, a szlovákra viszont igen. A magyar felvételin megijedtem a sztárszínészektől. Tizennyolc évesen odamentem ilyen „nagyágyúk” elé felvételizni, és megijedtem az arcoktól, mert ismertem őket a tv-ből. Hegedűs D. Géza, Eszenyi Enikő, Kulka János, Szarvas József – hát mit akarok én itt csinálni? Mit akarok nekik mutatni?

Pozsonyban viszont nem volt ilyen gondom, mert ott nem ismertem senkit. Hiába voltak ők is ugyanolyan nagy színészek, őket nem ismertem, mert mi a magyar tv-t néztük. Így ott nem számított, hol játszom, olyan volt, mintha civil emberek előtt játszanék.

Szlovákiában vagy Magyarországon szeret jobban játszani?

Gál Tamás: Közönség és közönség között nincs különbség. A franciák ugyanígy viselkedtek volna ezen az előadáson – ha jól tudnék franciául. Azt hozzá kell tennem, hogy a magyar közönséget nehéz meglepni. Annyira sok a művészünk, hogy Magyarországon jónak lenni szerintem nehezebb, mint bármely másik országban körülöttünk.

Mindegy, hogy hol játszom, de nagyobb biztonságban érzem magam a magyar előadásokon, mert ez az anyanyelvem.

Többnyire Magyarországon vagy Szlovákiában játszanak?

Gál Tamás: Hála Istennek, azt kell, hogy mondjam, egyenlő arányban van. Ugyanannyit játszunk a Felvidéken, mint az anyaországban. Magyarország nekem hatalmas, ugyanis ott én egy négyszázezres kisebbséghez tartozom, itt pedig egy 10 milliós országhoz.

Laci művészete viszont nemzetközi. A zenét mindenhol értik. Az Ökrös zenekarral beutazták az egész világot.

Ön mikor kezdett el hegedülni?

Mester László: Hétéves koromban. Nagyapámon keresztül tetszett meg nekem. Szerencsém volt, mert zenei általános iskolába jártam Békéscsabán. Aztán többször persze majdnem föladtam. Kamasz koromban más zenék is tetszettek – nem láttam értelmét a hegedűnek.

Mióta dolgoznak együtt?

Mester László: Körülbelül három éve vagyok Tomi mellett. Nagyon örülök, hogy megpróbálhattam ezeket a szerepeket. Nagyon sokat tanultam Tomitól, főleg jókat. Én csak zenélek, úgyhogy tudom, hogy ez iránt nincs akkora érdeklődés, mint a színészet iránt. Most már azért a vonósok egyre jobban kellenek kiegészítőnek: vagy „korcsolyázni” vagy nyelvet lóbálni.

Nagyon örülök, hogy Tomi úgy adja elő a magyar költők műveit, hogy azzal bárkit meg lehet fogni.

Mi a véleményük a Főnix Műhelyházról és Jászberényről?

Gál Tamás: Nekünk óriási dolog, hogy évente többször itt vagyunk Jászberényben, egy ilyen nagyszerű közegben. Nagyon szeretünk itt lenni. Azt hiszem, elmondhatom Laci nevében is, hogy nagyon jó, hogy van ez a Főnix stúdió! A tiszta forrásnak, a művészetnek, az igazi irodalomnak ad helyet.

Köszönjük szépen az interjút!

Mi is köszönjük.

Nagy Emőke 7.N,  Nagy Noémi 9.C