Webmail

Menza étlap

LVG film

Menü

Fizikusok mérkőzése a Lehelben

2012. 03. 24-én a Lehel Vezér Gimnáziumban a Holló András Megyei Fizikaversenyen vettünk részt, immár mint végzős diákok. A fizika az egyik legjobb tantárgy a gondolkodás fejlesztésében, ebben fontos szerepe van ennek a versenynek is. 10. osztálytól kezdődően minden évben részt vettünk ezeken a megmérettetéseken. A szervezettség mindig kifogástalan volt, a javítási időben volt leheles diákok, akik a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói, érdekes előadásokat tartottak. A versenyt hosszas felkészülés előzte meg, ami végtelen számú fizikapélda megoldásából állt. Köszönet felkészítő tanárainknak (Buzásné Tábi Gizella, Magyar Géza, Nagy Tibor, Szabó Ildikó), akik sokat tettek és tesznek azért, hogy a fizika tudományát ilyen magas szinten művelhetjük. A versenyt iskolánk igazgatója, Antics István nyitotta meg. Örömét fejezte ki, hogy immáron több mint két évtizede rendezi meg az LVG a színvonalas versenyt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézettel karöltve a megye legjobb ifjú fizikusai részére. Kiemelte, hogy a természettudományos pályák iránt töretlen az érdeklődés. Ezekhez pedig a fizika tantárgy ismerete elengedhetetlen. Megköszönte a szervező kollégák, diákok segítségét, megemlítve Mike János tanár úr nevét, aki évek óta készíti a verseny feladatait. Külön megköszönte a verseny szponzorainak támogatását: Gerőcs Kerámia Kft., Horváth Balázs és Németh András. A versenyen a leheles diákok két dobogós helyezést szereztek. Zárójelben a felkészítő tanárok neve:

10. évfolyam: 1. helyezett Szabó Barnabás (Buzásné Tábi Gizella)

12. évfolyam: 3. helyezett Pesti Márton (Buzásné Tábi Gizella,Nagy Tibor)

                                              Pesti Márton 12/C

KÉPEK A RENDEZVÉNYRŐL

E-NAPLÓ belépés

Órarend

Tanulói notebook üzembehelyezési útmutatók

Az LVG a Facebookon

Erasmus+ 2022.

EFOP-3.2.5-17- 2017-00016

A Lehel Vezér Gimnázium

Diákfilm Fesztivál

Határtalanul

EFOP-4.1.3-17- 2017-00342

Határtalanul

Pénz7

Partner intézményünk