Webmail

Menza étlap

LVG film

Menü

Bundásavató

 

Egy héttel bundásavató előtt, még nem is tudták sokan a 9.-esek közül, mi vár rájuk. Felsőbb éveseket kérdezgettünk, főleg 10.-eseket, hogy milyen feladatokra számítsunk. Előzetes feladatként megadták, hogy ’parasztként’ menjünk iskolába! Szalmakalapban, összehúzott szemöldökkel, fűszállal a szánkban és gumicsizmában vagy szandál-zokni összeállításban legyünk egész nap!

Október 9-én, pénteken el is jött a nap, amikor teljes jogú lehelessé váltunk. Eleinte még izgultunk, hogy mégis milyen durva vagy éppen nevetséges dolgot kell bevállalnunk. Ez a félelem gyorsan elillant, mikor egymás tanyarajzait nézegettük. Az előzetes feladatokra meg is kapta mindenki a megérdemelt pontját, már kezdődhetett is a három kilencedikes osztály vetélkedője. Először a 9.B osztály adta elő dalát, utána a 9.C a „Lalipop” átiratát és végül a 9.Ny-esek Kis-Grofo egyik felkapott dalának („Mert a nézését meg a járását…”) átköltését mutatták be a zsűrinek és a közönségnek.

 Ezek után már minden ment sorjában, a 10.-esek az adott feladathoz mindig húzták a neveket, hogy kinek kell képviselnie az osztályát. Többek között volt asszonycipelés, ,sminkelés’ (alapozó helyett liszttel és mindenféle terménnyel), talicskázás (miközben valaki ült benne), hagymapucolás, kukoricatörés, zsíroskenyér-evés időre (természetesen bekötött szemmel) és tyúkfogás. Az iskolában tojások is el voltak rejtve, ezek megtalálója kapta a legtöbb pontot. Sőt, tűt is kerestünk a szénakazalban! A legviccesebb feladat mégis az utolsó volt, amikor „tehenet kellett fejni” a kiválasztott diákoknak. Hogy a gondolkodás se maradjon el, egy tesztet is ki kellett tölteni pár tanulónak.

A verseny végig nagyon szoros volt, de végül a 9.C osztály nyert, bundáskenyeret viszont mindenki kapott.

Nagyon jó, ötletes és vicces, de nem ciki feladatokat kellett megcsinálnunk. Mindenki élvezte a délutánt.

Mester Gyöngyvér 9.C

E-NAPLÓ belépés

Órarend

Tanulói notebook üzembehelyezési útmutatók

Az LVG a Facebookon

Erasmus+ 2022.

EFOP-3.2.5-17- 2017-00016

A Lehel Vezér Gimnázium

Diákfilm Fesztivál

Határtalanul

EFOP-4.1.3-17- 2017-00342

Határtalanul

Pénz7

Partner intézményünk