Webmail

Menza étlap

LVG film

Menü

Brókerverseny

A Közép-európai Brókerképző Alapítvány és az Erste Befektetési Zrt. szervezésében az idei tanévben immáron 12. alkalommal rendezték meg a KEBA – Tőzsdejáték középiskolásoknak! közgazdaságtan-tőzsde tematikájú versenyt, melyre 3 fős csapatok nevezhettek. A megmérettetés rekord résztvevőszámmal zárult, ugyanis ebben az évben több mint 450 csapat 1350 diákja indult. A Lehel Vezér Gimnáziumot mi, Demény Richárd, Dobos Attila és Hoffer István képviseltük.
A 4 hónapos selejtező gyakorlatilag 2 részből állt. Teszteket töltöttünk ki, melyek megoldása aktív kutatómunkát igényelt, illetve interaktív videós szimulációkon vettünk részt, melyek során pénzügyi és befektetési tanácsokat kellett adnunk egy fiatal bróker szemszögén keresztül.
A megmérettetés másik része a tőzsdén való kereskedésből állt, amihez 50000 virtuális dollár és 3 hónap állt rendelkezésünkre ahhoz, hogy minél nagyobb hozamot érjünk el.
A selejtező teljesítése után jutott be a 20 legjobban teljesítő csapat az elődöntőbe. Tíz a verseny kereskedési szakasza, a másik tíz pedig az online tesztek, szimulációk eredménye alapján. Itt egy újabb, már sokkal nehezebb kitöltendő feladatsor várt ránk, és egy 5-10 oldalas esszé elkészítése „Találkozásom a tőkepiacokkal” címmel, melyben a tőzsdei kereskedés során tapasztaltakat, megfigyeléseinket, és legfőképpen befektetési stratégiánkat mutattuk be.
Az elődöntő 20 csapatából első helyen jutottunk be a Budapesten, az International Business School épületében megrendezett döntőbe 4 másik csapattal együtt. A készülés nagy része ennek tudatában kezdődött. Amint megtudtuk, hogy továbbjutottunk, minden hétköznap az iskolánkban készültünk, nem volt ritka, hogy este fél 8-kor indultunk csak haza, és a tanulást még otthon is folytattuk. Nagyon komolyan vettük a felkészülést.
A február 22-én megrendezett döntőben az esszénket egy 10 perces prezentáció kereteiben mutattuk be, majd védtük meg a zsűri előtt, melynek sorában hazai befektetési bankok gazdasági elemzői, az alapítvány elnöke, illetve a BÉT és KELER igazgatói foglaltak helyet.
Ezután egy félórás ebédszünet következett. Nyilatkoztunk a Gazdaság TV és a Hír TV riportereinek, majd egy nagy lélegzetvételű írásbeli feladatsor és egy rövid idő alatt végrehajtandó tőkepiaci kereskedés bemutatása következett. A versenyt egy 10 perces befektetési tanácsadás zárta, melynek során egy véletlenszerűen, a helyszínen megkapott portfoliót kellett prezentálnunk, majd befektetési tanácsokkal ellátni az egyik zsűritag által megtestesített laikus befektetőt.
Közel egy órás mérlegelése után következett el az eredményhirdetés pillanata, mikor megtudtuk, hogy a 2012/2013-as KEBA versenyt a mi csapatunk, az econLVG nyerte. A nyári gyakornoki pozíciók, a 100 órás tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyam, és a tárgybeli nyeremények mellett sok értékes tapasztalattal gazdagodtunk a verseny során.

Végül szeretnénk megköszönni Antics István igazgató úr és id. Dobos Attila munkáját és támogatását.

                                                                     Hoffer István 11/N
 

E-NAPLÓ belépés

Órarend

Tanulói notebook üzembehelyezési útmutatók

Az LVG a Facebookon

Erasmus+ 2022.

EFOP-3.2.5-17- 2017-00016

A Lehel Vezér Gimnázium

Diákfilm Fesztivál

Határtalanul

EFOP-4.1.3-17- 2017-00342

Határtalanul

Pénz7

Partner intézményünk