Webmail

Menza étlap

LVG film

Menü

Alapitvany

 

A „TEHETSÉGET 2000-RE!” iskolai alapítványunk

 

Az 1990-es évek elejétől vált lehetővé, hogy magánszemélyek, civil szervezetek különböző célokkal létrehozzanak egyesületeket, alapítványokat. Egy iskolai alapítvány létrehozásának célszerűsége nálunk 1992-ben érlelődött tetté. Ekkor valósultak meg az alapítás kedvező anyagi feltételei is.

A cél az volt, hogy az iskola sokrétű tanórán kívüli tevékenységének támogatásához, az oktatási-nevelési feltételek javításához – az iskola költségvetése mellett – egy újabb anyagi forrást teremtsünk. A törzstőke legnagyobb részét a nevelőtestület által 1992-ben elnyert „Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért Díj”-jal járó 180.000 forintos jutalom összege képezte.

Első számú alapítóként tehát a nevelőtestület jelent meg, képviselőik Nagy Jánosné, Szántai Katalin és Turi István tanárok voltak.
Az alapítók közé lépett a COLONIA Biztosító Rt. Jászberényi Fiókja 50.000 forinttal, képviselője Turza József igazgató úr; a Jászsági Ruhaipari Szövetkezet 50.000 forinttal, képviselője Kovács István elnök úr; az iskola diáksport-egyesülete 20.000 forinttal, képviselője Nagyné Hajnal Éva DSE-elnök. Az iskolai szülői munkaközösség 20.000 forinttal, képviselője a szervezet akkori elnöke, Kiss János. Az alapítás évében még oly távolinak tűnt a misztikus 2000. év, hogy bekerült az alapítvány nevébe. Most már látjuk, hogy talán jobb lett volna a harmadik évezredet megjelölni. De a „győztes csapaton ne változtass” elv alapján nem szándékozunk változtatni a néven.

Az alapító okiratban meg kellett határozni az alapítvány célját és tevékenységi körét. Itt igyekeztünk igen széles skálát megadni, hogy az iskolai munka minden fontos területét megjelenítsük. Egyrészt olyanokat, amilyen tevékenységek már folynak az iskolában. Másrészt olyanokat, amelyeket jó lenne, ha végeznének a tanulók, a tanárok. Harmadrészt olyanokat, amiket hajlandók is támogatni az emberek. Így aztán röviden az alábbi célokat fogalmaztuk meg, amelyekbe igazán sok minden belefér: az iskolai nevelő-oktató munka feltételeinek javítása, a kulturális és sporttevékenység színesítése, a versenyeztetés, az idegen nyelvek tanulásának elősegítése, a tehetséges és rászoruló tanulók támogatása.

Az alapító okirat elkészítésében, benyújtásában és az alapítvány bírósági bejegyeztetésében végig nagy segítséget kaptunk dr. Knorr János ügyvéd úrtól és munkatársaitól, dr. Bolla Ilona és dr. Kármán Judit ügyvédektől. Ők mindhárman leheles diákok voltak. Segítségükre később, az alapítvány közhasznúsításakor is nagy szükségünk volt. Ekkortól fogadhatjuk ugyanis a magánszemélyek jövedelemadójának 1%-át. Ez létfontosságú döntés volt, hiszen évek óta innen van a legnagyobb bevételünk.

Az alapítvány ügyeit kuratórium intézi. A kuratórium elnöke az iskola mindenkori igazgatója. A pénzügyeket az iskola gazdasági vezetője, Varga Ferencné, utána pedig máig is Torba Lászlóné, gazdasági igazgatóhelyettes intézi. Az alapítványban végzett munkájáért természetesen senki nem vett fel és nem is vesz fizetést vagy tiszteletdíjat.

Az alapítvány tőkéje és éves bevétele az eltelt évek során szépen gyarapodott. Mind a tőke, mind az éves kiadás milliós nagyságrendű. A támogatásokat az alapítványi céloknak megfelelően ítéljük oda. Minden esetben pályázat, kérés vagy a kuratórium kiírása és döntése alapján.

A bevételek másik nagy része az évenként, tavaly már nyolcadszor megrendezett alapítványi bálunk nyereségéből származik. A bál megszervezését évek óta egy jól összeszokott csapat végzi. Élén a kuratóriumi tag Csörgő Terézia tanárnővel és Magyar Géza tanár úrral. További jelentős, de természetesen változó bevétel a pénzbeli támogatás, amit természetesen főleg a tanulóink szüleitől kapunk. Egy alkalommal az alapítvány pályázattal nyert néhány százezer forintot egy szakmai tanfolyam megtartására.

Az alapítványban helyezte el több adományozónk azt a törzstőkét, amelynek kamatait tanévenként kapják az arra érdemes tanulók: Holló János professzor úr, a Szántai család, dr. Mizsei Béla országgyűlési képviselő úr,

A „Tehetséget 2000-re!” alapítványunk mellett az iskolában működik az „Ifjabb Bujdosó József Ösztöndíj Alapítvány” is. Ezt Bujdosó József úr, volt leheles diák, önkormányzati képviselő és neje hozta létre. Évi rendszeres támogatást nyújtanak más magánszemélyek és cégek is.

Az alapítványunk a személyi jövedelemadó 1%-ából származó bevételének évenkénti teljes felhasználásáról a sajtóban is be kell számolnunk. Ezt mindig megtettük. Az éves ráfordításaink fő tételei a következőkből tevődtek össze: a diáksport, a sítáborok, a nyári vízitáborok támogatása, rászoruló tanulók szociális segítése, tanulói eredményességi ösztöndíj, szemléltető eszközök vásárlása, tanulmányi versenyek támogatása, az énekkarok és a rajz szakkör támogatása, a német nyelvi cseretáboroztatás és az erdélyi cserekapcsolat támogatása.

Az alapítvány kuratóriuma, a tantestület, de főként az iskola tanulóifjúsága nevében ismételten köszönjük a segítségét az alapítóknak, a támogatóknak. Mindannak a ma már szinte megszámlálhatatlan magánszemélynek, cégnek, vállalkozásnak, intézménynek, akik hozzájárultak az alapítványunk, így az iskolánk jobb, eredményesebb működéséhez.

Egyben tisztelettel kérjük, ha tehetik, akkor ezt a jövőben is tegyék meg! Mert azt a támogatást tehetséges, szorgalmas, sokoldalú, aktív leheles diákoknak nyújtják. Ezzel is elősegítve azt, hogy szellemileg és testileg jól képzett, idegen nyelveken beszélő, informatikában járatos, egészséges lelkű, kreatív magyar és európai uniós polgárok lehessenek. Ne felejtsük el, hogy a jókedvű adakozót szereti az Isten.

 

Nagy András igazgató
a Lehel Vezér Gimnázium
„Tehetséget 2000-re!”
iskolai alapítványa kuratóriumának elnöke

 

 

 

E-NAPLÓ belépés

Órarend

Tanulói notebook üzembehelyezési útmutatók

Az LVG a Facebookon

Erasmus+ 2022.

EFOP-3.2.5-17- 2017-00016

A Lehel Vezér Gimnázium

Diákfilm Fesztivál

Határtalanul

EFOP-4.1.3-17- 2017-00342

Határtalanul

Pénz7

Partner intézményünk