Webmail

Menza étlap

LVG film

Menü

Erdélyi kalandok

2019. május 20-tól 24-ig, mi, a Lehel Vezér Gimnázium 7.N osztályos tanulói, Erdélybe látogatottunk. Ezt az utazást a „Határtalanul! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” pályázat keretein belül tettük meg. Túránkat különböző feladatok előzték meg, például ellátogattunk a Jász Múzeumba, hogy megismerjük a jász népviseletet, valamint tanáraink rendhagyó történelem-, és magyarórát tartottak, ahol megismerkedtünk Erdély rövid történetével, illetve irodalmi vonatkozásaival.

Utazásunk során nagyon sok érdekes és izgalmas helyszínre látogattunk el. Történelmi, kulturális és természeti látnivalókban is bővelkedett a program. Nagy élményt jelentett számunkra a tárlatvezetés a Vajdahunyad várában, a túra a Békás-szorosban, a nagyszebeni és székelyudvarhelyi városnézés vagy a korondi fazekasok munkájának megismerése. Talán a legkülönlegesebb a tordai sóbánya meglátogatása és a güdüci piknik volt számunkra, ahol erdélyi finomságokat kóstolhattunk meg.

 Az osztály minden tagja készült az érintett tájegységekhez kötődő mondákkal és legendákkal, melyek tovább bővítették ismereteinket. Hallhattunk például Szent László életével kapcsolatos legendákat, felolvastunk Tamási Áron „Ábel a rengetegben” című művéből egy-egy jellegzetes részletet, illetve betekintést nyertünk Bethlen Gábor, a legnagyobb erdélyi fejedelem életébe. Honismereti vezetőnk számos érdekességet mesélt nekünk minden helyszínről, ahová eljutottunk. Kirándulásunk utolsó napján ellátogattunk testvériskolánkba, a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceumba, ahol egy kellemes délelőttöt töltöttünk el az ottani hetedik osztályos diákokkal.

 Ez az eseménydús öt nap mindenki számára hatalmas élményt jelentett. A legszebb pillanatokat képes és írott formában is dokumentáltuk. Reméljük, hogy még sok hasonló kirándulásban lesz részünk gimnazista éveink során.

                                                                                              Bálint-Kraft Lilla

                                                                                            7.N osztályos tanuló

E-NAPLÓ belépés

Órarend

Tanulói notebook üzembehelyezési útmutatók

Az LVG a Facebookon

Erasmus+ 2022.

Határtalanul 2024.

EFOP-3.2.5-17- 2017-00016

A Lehel Vezér Gimnázium

Diákfilm Fesztivál

EFOP-4.1.3-17- 2017-00342

Pénz7

Partner intézményünk