Webmail

Menza étlap

LVG film

Menü

KEDVES NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓK!

       A Lehel Vezér Gimnázium a korábbi években is kiemelten kezelte a tehetséges tanulók felkutatását, ismereteik fejlesztését. Az előző évek jó tapasztalatait felhasználva ismét szeretnénk folytatni ezt a munkánkat.

      A tehetséggondozás mellett szeretnénk segíteni Nektek abban, hogy sikeresen oldjátok meg a központi felvételi írásbeli feladatokat 2017 januárjában.

     A Jászság és közvetlen környezetének általános iskolás, nyolcadik osztályos tehetséges diákjai számára levelező felkészítést indítunk szaktanáraink szervezésében.

     Ennek keretében minden jelentkező diák matematika, ill. magyar nyelv és irodalom tantárgyból 6 alkalommal e-mailben kap kéthetente egy-egy feladatsort. A kidolgozott anyagot kinyomtatott lapon kell eljuttatnotok iskolánk portájára vagy címére a megadott határidőig. A javított feladatlapokat a portán vehetitek át.

      Az írásbeli feladatok mellett szakköri foglalkozásokat szervezünk mindkét tantárgyból, amelyeken kiemeljük, megbeszéljük a feladatlapok kitöltése során adódó problémákat.

Jelentkezéseteket a következő e-mail címre várjuk: okosodj.lvg@gmail.com

      A jelentkezéshez a következő adatok megadása szükséges: pontos név, lakcím, iskola neve, címe, a jelentkező e-mail címe.

Jelentkezési határidő: 2016. szept. 16.

 

Jászberény, 2016. szept. 05.

                                                                                 Tisztelettel: Antics István  igazgató s.k.

E-NAPLÓ belépés

Órarend

Az LVG a Facebookon

Erasmus+ 2022.

EFOP-3.2.5-17- 2017-00016

A Lehel Vezér Gimnázium

Diákfilm Fesztivál

Határtalanul

EFOP-4.1.3-17- 2017-00342

Határtalanul

Pénz7

Partner intézményünk