- Az megnyitóról készült kisfilm megtekintése -
Nagy általánosságban nem kedvelem, ha valaki saját magától idéz. És nem tudom, mennyire elegáns, ildomos egy kiállításon kihelyezett vendégkönyvben szereplő bejegyzést nyilvánossá tenni. (Vélhetően nem az.) Most mégis elkövetem ezt a kettős vétséget, miután megtisztelő felkérést kaptam arra vonatkozóan, hogy írjak néhány gondolatot Szemán Péter természetfotó-kiállításáról, amely az „Élőhelyünk rejtekében” címet kapta.
A kiállító gimnáziumi osztálytársam volt, a harminc éve (újra)indult nyolcosztályos tagozat első fecskéi voltunk. Peti végzettsége szerint villamosmérnök, jelenleg projektvezetőként dolgozik egy vasúti fékrendszereket gyártó vállalatnál; a természetfotózás a koronavírus-járvány első hulláma alatt vált a mindennapjait átszövő hobbijává – aki ellátogat az LVG iskolagalériájára láthatja, sokunk megelégedésére-örömére, nagy igényességgel, jó szemmel alkot.
Benyomásaimat három gondolat köré tudom csoportosítani.
Sűrítés. Peti világéletében arról volt híres, hogy kevés szóval, lényegre törően fejezte ki magát. Legendás volt az a kétsorosa, amelyet egy nyári osztálytábor „Férfi, aki tetszik nekünk”-vetélkedőjén (ó, azok a kilencvenes évek…) vetett papírra: „Jó a magnód, Brigi, / ez a versem, köszi.” Az arisztotelészi maxima érvényre juttatása nem csak akkor ment gördülékenyen Petinek, most is az erőssége: a fényképezőgép segítségével egy-egy pillanat kimerevítésével képes létrehozni a lírát, az élővilág szemlélődő vagy éppen heroikus küzdelmet folytató szereplőit ábrázolni.
Sebesség. Ahogyan már utaltam rá, Peti munkahelyén fékrendszerekkel foglalkozik. Tudom róla, hogy nyugodt, vezetői pozíciójában higgadtan döntést hozni képes személyiségéhez hozzátartozik a sebesség szeretete is. Inline hokiban és jégkorongban számos tornán sikerrel szerepelt csapattársaival együtt, és szívesen pattan(t) motorkerékpárja nyergébe is. A fotóin szereplő állatokat is a gyors helyváltoztatás képessége jellemzi. A madarak, emlősök A-ból B-be jutásának vagy éppen nyugalmi helyzetének a megörökítése jó szemet, magas fokú technikai felkészültséget kíván. A fotókon látszik, a kamera mögött álló személy olyan természettudományos tudás birtokában van, amely a természetben lejátszódó folyamatok elemző igényű megértését teszi lehetővé.
Büszkeség. Jóleső büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy olyan osztálytársaim lehettek, mint Peti. A harminckét fős osztályból ő a második, akinek önálló tárlata van az iskolagalérián: 2009-ben a képzőművész pályára lépett Lukácsi Eszter alkotásait csodálhattuk meg. Sokfélék voltunk, nagy létszámban érettségi találkozókon van módunk találkozni. Péter a nyolc gimnáziumi év alatt is kiérdemelte az osztálytárs elismerését: vagy a magas szintű matematikai-fizikai tudásáért, vagy a kosárpályán nyújtott teljesítményéért – vagy éppen a hibátlan feleletválasztós nyelvtani tesztekért a nyelvvizsgákra történő készülés során. Jelenlegi tárlata is lelkiismeretességét bizonyítja: megfigyelései pontosak, kompozíciós készsége is jelzi, tehetséges fotóssal van dolgunk – örülhetnek a fákon, partokon, nádasokban, vizekben megbúvók, „közlekedők”, hogy ilyen barátjuk van. Bízom benne, az LVG jelenlegi és egykori diákjainak hozzám hasonlóan megadatik az a kegyelmi állapot, amelyben rá tudnak csodálkozni az iskola padjait velük együtt koptatók sokoldalú kreativitására, tehetségére.
A hangulatos megnyitót megelőzően provokáltam Petit, egyszersmind gratuláltam az első kiállításához. A szelíd-szeretetteljes „piszkálódásban” remélhetőleg nem maradok magamra, a sokak tetszését elnyerő debütálás folytatást igényel.
Parti Tamás
